|
„MINDENÜTT JÓ, DE LEGJOBB…” Otthonunk
kialakítása, életünk legnagyobb vállalkozásainak egyike. Magánszemélyként
talán nincs is még egy tárgy, amelyhez annyira kötődnénk, amelyre annyit
áldoznánk szabadidőnkből, anyagi erőnkből, mint lakásunk, házunk. Aztán hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy csak másokkal történhet
meg, hogy a szélvihar elviszi a tetőt, leég a ház, beázik a lakás.
Természetesen az otthonunkhoz kapcsolódó élményeink
megfizethetetlenek, de egy jó lakásbiztosítással elkerülhetjük, hogy a
bekövetkező károk alapjaiban rengessék meg anyagi helyzetünket. Ne feledkezzünk meg arról
sem, hogy a lakásbiztosításunk terhére a biztosítótársaságok akkor is
helyt állnak helyettünk, ha esetleg mi magunk okoznánk kárt pl.
eláztatjuk a szomszéd lakását vagy kutyánk sérülést okoz valakinek stb. Csak 1-2 százalékot kell áldoznia jövedelméből arra, hogy az otthonában
keletkező károkért a Biztosító átvállalja a kockázatot. A lakásbiztosítások piacán
óriási a kínálat, ember legyen a talpán, aki különbséget tud tenni a biztosítótársaságok
termékei között. Nagy különbségek vannak szolgáltatásban
és díjban egyaránt. Ezen túl nagy különbségek vannak a védelmi előírásokban
és az ezekhez kapcsolódó kártérítési felső határokban is. Érdemes időnként szakemberrel átnézetni a lakásbiztosítási kötvényét,
mert gyakran kiderül, hogy alulbiztosítja ingatlanát a régi szerződéssel,
mely nem tart lépést az ingatlan és ingóságok értékének emelkedésével.
Beszéljünk
róla ! LAKÁSBIZTOSÍTÁS HITELFELVÉTELHEZ Hitelfelvételhez
legtöbbször szükséges a lakásbiztosítási szerződés megkötése. Az ilyen
lakásbiztosításoknál meg kell jelölnünk a hitelnyújtót, mint kedvezményezettet,
ami azt jelenti, hogy egy kár esetén a kártérítés őt illeti meg. A gyakorlatban
azonban ezzel a jogukkal csak akkor élnek a bankok, ha nem fizetjük pontosan
a részleteket, vagy totálkárt szenvedünk. Gyakran
előfordul, hogy a hitelnyújtó a vele szerződésben, vagy azonos tulajdonban
levő biztosító által adott biztosításhoz ragaszkodik. Fontos azonban tudni,
hogy ehhez nincs joga! A biztosítónkat szabadon megválaszthatjuk,
még hitel esetén is. Ha nekünk egy másik biztosító szerződése jobban megfelel,
kötelezettségünknek ennek megkötésével is eleget tehetünk. |