| KÖTELEZŐ | LAKÁS | UTAS | ÉLET |
|
A
lakásbiztosítási szerződésekre vonatkozó általános szabályok szerint a
házunkban, lakásunkban keletkezett kárt két napon belül
írásban be kell jelenteni a biztosítónak. A biztosító köteles
a bejelentéstől számított 5 munkanapon belül a helyszínen megvizsgálni
a történteket, mi pedig a helyszíni szemléig csak annyit változtathatunk
a kár helyszínén, amennyi a további károk megelőzéséhez szükséges.
Például egy csőrepedés esetén a sérült csőszakasz javíttatását elvégezhetjük,
de a kicserélt, lyukas csőszakaszt őrizzük meg, és a megbontott csempét
se pótoljuk a szemle időpontjáig. Ha lehetőségünk van rá, akkor a közvetlenül
a kár utáni állapotról készítsünk fényképeket (jobb híján akár
mobiltelefonnal is), ez később egyértelművé teszi a helyzetet, és elkerülhetővé
a felesleges vitákat. Betörés vagy rablás
esetén értesíteni kell a rendőrséget, tűz és robbanás után
pedig minden esetben értesíteni kell a tűzoltóságot, még akkor
is, ha viszonylag kis tűz volt és sikerült magunknak eloltani. A hatóság
értesítésének elmaradása a kártérítési igény elutasítását is maga után
vonhatja. Rendszeres konfliktusforrás
a helyreállítási összegek mértéke is. A biztosító általában tapasztalati
értékeket, piaci átlagárakat vesz figyelembe, míg az árajánlatot adó vállalkozók
nem ritkán a vastagabban fogó ceruzájukat veszik elő, mondván, a biztosító
úgyis kifizeti. A jogszabályok azonban ránk is kárenyhítési kötelezettséget
rónak, ezért érdemes lehet több árajánlatot bekérni, és ezeket a biztosító
kirendelt szakértőjével egyeztetni – így valóban megtérülhet minden költségünk.
|